Bohó álmodó...

Mikor pipacsszirmot érlel a szép májusi nyár,

és virgonc széllel táncol a virágzó határ,

választok magamnak egy titkos fekhelyet,

amit egyedül, csak én, csak én ismerhetek.

Ott lefekszem a fűben, és arra gondolok,

ébren vagyok-e vagy éppen álmodok,

hisz minden lépésnyomom virágoktól ékes,

akárhová érek, akárhová nézek.

Ámulattal bámulom a csupa-csuda tájat,

s árván hullt könnyeimre rávetül a bánat,

mert új színt ragyog fel néhány  régi emlék,

mely köddé vált a múlttal, akárcsak az érzés.

Mégis-mégis boldog lesz minden pillanat,

ami szívemből s lelkemből ki és felszakadt,

mert az emléknek elég néhány gyengéd szó,

mit papírra vetett egy bohó álmodó.

Vers:Kun Magdolna