Szükségünk van rád

Küzdöttünk egy életen át, s mind elfáradtunk,

így halkabb lett szívverésünk, szótlanabb ajkunk,

mert az a végtelen kitartás mely utunkat kísérte,

vérrel lett megírva  sorsunk nagy könyvébe.

Ám bárhogy elfáradtunk, s bárhogy megtörtünk,

mindig van annyi erőnk, hogy életre keljünk,

mikor unokáink büszkén vallva fülünkbe súgják,

emberré válásunkhoz szükségünk  van rád.

Kun Magdolna

Dorkácska két éves

Unokáink viszik majd tovább

Unokáink viszik majd tovább,

múltjainkból sarjadt vérünk vonalát,

s azokat az álomból szőtt történeteket,

melyekbe szemünk olykor belekönnyezett.

Unokáink arca őrzi azokat a lágy vonásokat,

melyekből ifjú éveink szépsége fakadt,

s azok a felhőtlenül boldog ajándéknapok,

melyek időben és térben múlhatatlanok.

Unokáink mondanak majd csendes halk imát,

ha belehasít szíveikbe a hiány és a gyász,

az a hiány mit nem pótolhat a nagyvilágon semmi,

mert  csak nagyszülővel lehet unokának lenni.

Kun Magdolna

Mindhalálig

Az anyák azok kik halálukig kitartással bírnak

azon gyermekekért, kiket a szívük alatt hordtak.

Kiket éjjel-nappal dédelgettek, féltve ringattak,

mikor azok az éjszakai csendbe belejajdultak.

Az anyáknak soha nincs lelki megnyugvásuk,

hisz változatlan bennük örök aggódásuk,

azon gyötrő aggódás mely el nem múlik addig,

míg szívükben a dobbanás lágy üteme hallik.

Az anyák azok a bátor hősök, harci győztesek,

kik sors írta életüktől csak annyit remélnek,

hogy gyermekeik jövőjében mindig lesz egy nap,

melyben túláradó szeretetük viszonzást kaphat.

Kun Magdolna

Anyám álmai

Anyámnak is volt édes tündérálma,

mely elrepítette egy boldogabb világba,

hol a szegénység érzése nem volt fájdalmas,

mert a gazdagság öröméből egyformán kaptak.

Anyám is vágyott olyan jóravaló társra,

ki  követte volna az örökvalóságba,

 s ki karjaiba zárta volna, mikor Istenáldott lelke,

a mennyei világ kapuját kereste.

Az én anyám is hitte az álmok igazát,

s hogy szívbe rejtett vágyait majd valóra váltják,

de rá kellett eszmélnie, hogy az élete,

ezen édes álmokat már rég elvérezte.

Kun Magdolna

Kik elmentek

Kik elmentek, többé nem jönnek már vissza,

nem mondanak szép meséket vigasztalásunkra,

nem vetik meg ágyunkat, nem aggódnak értünk,

nem vigyázzák féltve meg-megbotló léptünk.

Kik elmentek, nem kívánnak már szép jóéjszakát,

nem gyógyítják lelkünk,  és nem ölelnek át,

ha szívünket marcangolja az a sok-sok megbántás,

ami az életben oly sokszor könnyekért kiált.

Kik elmentek, nem hallják azokat a panasz-szavakat,

melyeket az elárvultak szívek sóhajtva mondnak,

mikor az égbolt felé tekintvén  újfent meglátják

az egymásután következő csillaghullását.

Kun Magdolna

Mi is voltunk boldogok

Mi is voltunk boldogok, s mi sem bántuk azt,

hányszor sebzi szívünket a fájdalomtudat,

mert tudtuk, kell, hogy legyen bennünk annyi kitartás,

amivel túlélhetünk még néhány sorscsapást.

Mi is voltunk egykor erősek és bátrak,

kik a nehézségek elől sohasem hátráltak,

mert hittük, aki a sorsnak nem adja meg magát,

az a halállal szemben is megnyeri a csatát.

Hát most se adjuk fel, most is küzdjünk még,

nem baj, ha az életünk már hervadásra kész,

hiszen minden újabb ajándéknap elhiteti majd,

hogy a reánk váró időnk  akár ezer évig tart.

Kun Magdolna