A versek és megjelölt fotók, Kun Magdolna saját alkotásai; A művek a szerző tulajdonát képezik, ezek egészének vagy részének másolása,terjesztése, publikálása, csak a szerző előzetes hozzájárulásával lehetséges. 1999./LXXVI/tv./1.§

2018. október 14., vasárnap

Döntésed szerint


Vigyázz minden tettedre mit bűnnel követsz el
az ellen ki téged egykor felnevelt,
mert te is megöregszel, és majd megtapasztalod,
milyen mikor gyermeked utánozni fog.

Mert tudnod kell, gyermeked figyeli minden tettedet,
azért, hogy majd egykoron úgy bánjon veled,
ahogyan te bántál azokkal, kik sosem gondolták,
hogy gyermekük okoz nekik könnyes csalódást.

Vigyázz hát a szüleidre, és meg ne sértsed őket,
még akkor sem, ha lépted a harag útján lépked,
mert a kimondatlan indulat sosem hagy nyomot,
ott ahol pár bántó szó szívet mardosott.   

Kun Magdolna

2018. október 13., szombat

Nem lehet oly bűn


Nem lehet oly bűn, mit nem bocsáthatsz meg
annak aki leélt már egy egész életet,
és maga mögött hagyott sok száz kihullt könnyet,
melyekbe álmai, vágyai mind-mind belevesztek.

Nem lehet, hogy elítéld azt, ki életet adott,
aki megtanított beszélni, ki karján ringatott,
és melletted volt akkor is, mikor láz gyötörte tested,
s a fájdalmak, betegségek erőtlenné tettek.

Nem lehet oly bűn vagy vétség, mire nincs feloldozás,
főleg ha ki elkövette anyád vagy apád,
mert azt tudnod kell neked is, hogy egyszer egy napon,
te leszel kit kérdőre von az égi hatalom.

Kun Magdolna

Büszkeségeink


Olyan büszkék vagyunk, olyan áldottak,
mikor gyermekünkben viszontlátjuk önnön magunkat.
Azt a fiatalos bájt, s azt a nagy-nagy merészséget,
mely az élettel szemben oly sokszor megvédett.

Oly hatalmas boldogság felismerni bennük,
irántunk való hálájukat melyben ott van emberségük,
és ott van az a tőlünk kapott sok-sok szeretet,
amiből majd az unokák is részesülhetnek.

Olyan jó és szép érzés úgy megöregedni,
hogy nem éljük át mily fájdalom elveszettnek lenni,
és nem tudjuk meg sohasem, hogy mily nagy bánat az,
mikor egy gyermek a szívéből végleg kitagad.

Kun Magdolna

2018. október 7., vasárnap

Ha majd felnőtt leszel kicsi unokám


Ha majd felnőtt leszel kicsi unokám,
én már csak emlék leszek, pár gondolatfoszlány,
mely ott rejtőzik mindazoknak érző szívében,
kiket földi világomban nagyon szerettem.

Mert az én időm már nem lesz elég arra,
hogy melletted lehessek  a boldog felnőttkorba,
és útmutatást adhassak, ha olykor-olykor néha,
könnyként csillan szemedbe a csalódások kínja.

Ezért hát, míg megtehetem, elmondom neked,
hogy az életemnél is jobban szeretlek,
hisz bennem napról-napra erősíted azt a tudatot,
hogy te akkor sem feledsz, ha én már meghalok.

Kun Magdolna

Életharcosok


Ne az öregséget lásd rajtuk, ne a ráncokat,
ha nem a bennük élő lelket mely fiatal maradt,
mit nem tört meg az idő, nem tört meg az élet,
akkor sem ha folyton mélységekbe léptek.

Mert bátorsággal bírtak mikor a dühödt sors keze,
könnyekből szőtt korbácsszíját rájuk emelte,
és elvett tőlük minden álmot mi fontos volt nekik,
ami könnyedebbé tette volna az élet terheit.

Ők már méltósággal túléltek ezer sorscsapást,
és látod, még mindig viszik azt a nehéz keresztfát,
melynek súlya alatt a te vállad is földig meggörnyed,
ha majd te is öreg leszel, és vérig megsebzett.

Kun Magdolna

2018. október 6., szombat

Becsüljük az életet


Engem is megtörtek azok a hosszú-hosszú évek,
melyek könnyekre sarkalltak, sebhelyeket téptek,
és megtanítottak arra, hogy erővel és hittel,
minden megbántáson túlléphet az ember.

Néha én is úgy éreztem, hogy nem bírom tovább,
és  feladom a küzdést, vállalom a bukást,
de akkor arra gondoltam, a Jóisten majd tudja,
mennyi bírok szívvel ebbe a túlélési harcba.

Hisz ő az, aki reményt ad, ha túl gyöngévé válunk,
ha meghajlik a térdünk, megroggyan a lábunk,
és nem becsüljük kellőképpen azt a sorsot, életet,
amit  odafenn az égiek vérrel írtak meg.

Kun Magdolna

Egyszer mind elmegyünk


Idős fejjel már többször visszasiratom,
boldogsággal megélt szép gyermekkorom,
s azokat a régi kedves, jó barátokat,
kiknek legtöbbje már az égen szánt utat.

Ilyenkor elszomorodom, és arra gondolok,
elmegyünk mind, és nem hagyunk  nyomot,
mert az idő feledteti, hogy egykor hajdanán,
szívünkben is fellobbant az ifjúkori láng.

Idős fejemmel, már többször könnyezem,
múlton, csalódáson, hűlt szerelmeken,
és mindenen mi egykor szívemben nyitott,
múlhatatlan tavaszba forrt virágillatot.

Tudom, hogy az élet rendje mindig azt kívánja,
az életnek a halál legyen méltó útitársa,
hisz egy emberöltő bánatra nem hozhat vigaszt,
csak a halál, amely felold minden fájdalmat.   


Kun Magdolna