Észrevétlenül

Anyám, sosem éreztette, ha fájt neki az élet,

 s azt sem, ha a magányosság  kínja gyötörte,

mert anyámnak csak egy dolog számított,

hogy gyermekeit bánat soha ne érje.

Anyám, csak ott sírt, ahol nem láthatta senki,

s csak ott zokogott megtörten, őszen, egyedül,

ahol könnyel teli szemét nem láthatták azok,

kiknek minden imaszavuk őérte rezdül.

Anyám, legenda volt, egy végtelen mese,

melynek nem lesz addig vége, míg a gyermeke

tovább tudja mesélni azokat a történeteket,

amelyekbe áldott szíve belevérezett.

Kun Magdolna

Anyám üzente

Álmomban nekem üzent drága jó, anyám,

azt üzente nincs kenyér konyhaasztalán,

nincs se kenyér se pénz, ami segíthetne néki,

hogy ne másoktól kelljen irgalmat remélni.

Drága, anyám, ne fájdítsd ezzel szívemet,

hisz odafenn a mennyben már nem kell éhezned,

és nem kell másokat könnyes szemmel kérni,

hogy segítsenek téged ember módján élni.

A földön szegény voltál, de fenn gazdag vagy,

hisz tiéd az-az ország, ahol csak jó lelkek laknak,

olyan lelkek, anyám ki sosem hagyják azt,

hogy kenyér és víz nélkül magadra maradj.

Így hát ne szégyelld többé földi szegénységed,

mert abban tündöklött fel a te emberséged,

emberséged, anyám, mely olyan ékes kincs,

ami hercegeknek, királyoknak  lelkeiben nincs.

Kun Magdolna

Nem vérzik el szíved

Nem vérzik el szíved, mikor az idős emberek

magukba fojtva  keserveiket,

arcuk elé vonják reszkető kezük,

hogy te meg ne lásd, amint kihull a könnyük.

Nem gyötör a tudat, hogy egyszer egy napon

talán te leszel az, kit mar a fájdalom,

s ki talán úgy siratja el minden napját, évét,

hogy észre sem veszik néma szenvedését.

Nem fájja lelked az a valóságos tény,

hogy ők voltak kik csatát vívtak az élet mezején,

azért, hogy a te jövőd könnyebb legyen majd,

ha feldereng előtted a fényes túlsó part.

Kun Magdolna

Nagymamám volt

Nagymamám volt az, ki minden egyes este

a Jóistenhez fohászkodott, s áldását kereste,

mert drága beteg lelke akkor volt nyugodt,

ha az Úr gondjára reá bízhatott.

Nagymamám volt az, ki minden éjszakán

magához ölelt, s úgy vigyázott rám,

mert tudta, két karja ott is megvédelmez majd,

ahol az álmok világa rossz irányba hajt.   

Nagymamám volt az, kinek őszezüst hajára

ráhullott könnyem, mert arca sápadtsága

egyre jobban éreztette azt a fájdalmat,

hogy akit a világon legjobban szeretek,

egy napon örökre itt hagy.   

Kun Magdolna

Te is megígérted

Te is voltál gyermek, s te is hitted azt,

hogy a nagymamád meséi mind-mind igazak,

hisz a nagymamák, azok kik valóra váltják

varázslatos meséikben az unokák álmát. 

Te is boldog voltál, mikor nagymamád keze,

lágy selyemként simult hajfürtjeidre,

s mikor szelíd szép szavakkal azt súgta neked,

drága kis unokám az Isten áldjon meg.

Te is megígérted, hogy felnőtt emberként

vigyázod majd törékeny, gyönge életét,

hisz ő volt az ki benned látta mindazt a szépséget,

ami gyermeki szemedben hálatűzként égett.

Hát tiszteld őt úgy, ahogy ő tisztelt meg téged,

mikor hitte, hogy te leszel a remény és az élet,

ha majd ránccal telt szemére könnyes fátylat hint

a csendes elmúlás, melyen a halál szele ring.

Kun Magdolna

Egy anyai szív vallomása

Még ölelhetlek benneteket drága fiaim,

s még túlküzdhetem magam az élet kínjain,

mert elég erős ahhoz a szívem és a lelkem,

hogy értetek mindenen felülemelkedjem.

Még tart a büszkeség, a meg nem alkuvás,

még nem veszi el kedvem a csendes elmúlás,

mert ösztönöz és hajt az a nagy-nagy szeretet,

amely féltőn óvja minden egyes lépéseitek.

Még elmondhatom nektek, büszke vagyok rátok,

s hogy mellettetek mindig  oltalmat találok,

mert  ti vagyok, s ti lesztek, kik gyógyítják a lelkem

itt lenn a földön, s majd odaát a mennyben.

Még bátran sóhajthatom az éjszakai csendben,

mily jó, hogy szerető anyátok lehettem,

s mily jóleső az a tudat, melyről bizton hihetem,

ti a halálom után is szerettek engem.

  

Kun Magdolna

Születésnapodra

Csodálatos Valentino, unokám 

gyönyörű édesanyjának

Szeretettel

Rózsák szegélyezzék  életutadat,

akármerre jársz, bármerre haladsz,

mert amíg rózsák virulnak talpnyomod  alatt,

szívedben nem lehet tél, csak virágzó tavasz.

Legyen életed egy szivárványos álom,

mely túlragyogja magát a könnyes valóságon,

s ami úgy láncolja magához a boldog perceket,

hogy az élet fájdalmát meg se ismered.

Kun Magdolna