Az erdő közepén áll egy kicsi ház,
de rég volt már mikor utam arra járt,
pedig a körötte lévő őszezüstös fák,
oly sokszor adtak lelki megnyugvást.
Volt ott egy tó is, mesés varázstó,
hullámzó ezüstjén csillagtakaró,
mely úgy vonta be fényével a tájat,
hogy nappallá tette a sötét éjszakákat
A kizöldült tölgyfák égig érők voltak,
nem bánták sosem, ha viharszelek dúltak,
belekapaszkodtak erősen a földbe,
így egyiknek sem sérült mély gyökerű törzse.
Mikor a hídon álltam néhány röpke percre,
úgy láttam nincs is a mennyország oly messze,
mert ez a világ az, mely földöntúli marad,
hol kincsként őrizhetem meg féltett álmaimat.
Egyszer, ha majd visszatérek leülök egy padra,
s végigélem minden emlékemet újra,
hogy az a régi varázs feléledjen bennem,
miben egész életemben bízni, s hinni mertem
Ezt hagytam ma utolsónak, hogy szépen fejeződjön be a napom, sikerült, köszönöm.
VálaszTörlésDrága Rózsácska!
VálaszTörlésNagyon köszönöm kedves látogatásod és szép szavaid.
Szeretettel ölellek
Magdi
Mesevilág! :))
VálaszTörlésKedves Józsi!
VálaszTörlésEz valóban egy mesevilág:)
Azért szeretek én a lakója lenni.
Csodálatos látvány az emberi szemnek.
Szeretettel
Magdi