Szerelmedért...

Olyan sután szeretlek,
mint egy árva őzgida,

kinek nincsen barátja,
sem anyja, sem otthona,

s ki nem tudja, hogyan kell
megvédeni önmagát,

mikor leselkedik rá
a végzetes sorscsapás.

Hogyan szeresselek,
tisztán és szabadon,

nem sértve a múltat,
mely, áttör a falakon.

S hogy ne ejtsek könnyet,
ha arcvonásod látom,

mikor simogató fény lesz
a megvetetlen ágyon,

és elringat minden éjjel,
mint egy gyermeket,

kit túl régen elhagytak
az égben járó Istenek.

Fogadj el hát így,
amilyen most vagyok,

szorítsd ezt a testet,
melyre sokszor ostor csapott,

s ne hagyd kihűlni
az öröktüzű lángot,

mely valaha egy szikrából gyúlt,
és most felparázslott.

Kun Magdolna