Szállj velem...

Ragadj meg két karoddal,

vond ajkadhoz ajkam.

Engedd útjára a gyönyört

lassan, nagyon lassan.

Élénkíts fel csókoddal,

lobbantsd lángra testem,

perzseljen a tudat,

hogy így még nem szerettem.

Varázsolj el szép szavakkal

-életre kelt vággyal-

bűbájt adó fényéjszakán vad,

őrült tombolással.

Ölelj szabad szívvel,

mint egy képből éledt álmot,

mit nem engedsz el többé,

mert ez a valóságod.

Feledtesd majd velem,

hogy bűnnel telt az élet,

s a világban kóborló dac

megöl minden szépet.

Adj mosolyt akkor is,

ha könnyes lesz a szemed,

ha már égi szárnycsapásunk

föld mélyébe veszett.