A piros vizeskanna

Anyám sokszor megkért minket, hozzunk friss vizet,

hogy kimosson és főzzön nekünk finom ebédet.

Mi, ilyenkor a húgommal mindig morgolódtunk,

hogy gyermekként, ilyen sokat kell dolgoznunk.

 

Megsértődve elindultunk, de mikor a kúthoz értünk,

jó kedvünk kerekedett, és sokat nevetgéltünk,

mert tudtuk, hogy ott a kút mellette van egy kicsi tó,

melynek befagyott vizén csúszkálni oly jó.

 

A kút mellé letettük a két piros színű kannát,

és indultunk a tóhoz, ahol sok más gyerek várt ránk,

mert mi mind egybe tartoztunk, nem volt különbség,

ki volt gazdag, ki volt szegény, s milyen nemzetség.

 

Eltelt egy jó pár óra, mikorra ráeszméltünk arra,

hogy édesanyám, odahaza a friss vizet akarja,

hiszen, amíg nem kapja meg, főzni, mosni nem tud,

s közben az ezekre szánt idő is céltalanul elfut.

 

Nagy sokára, ímmel-ámmal, hazaindultunk.

S az úton, amíg bírtuk szusszal, végig futottunk.

De hiába, mert anyám, otthon mérges hangon mondta,

mától fogva csak Én, megyek friss vízért a kútra.

 

Kun Magdolna