Nem ejtett ki hangokat, mégis hallottad,
mert a szavak legbelül a szívben hangzottak,
ott ahol nincs szükség párbeszédre, jelre,
hiszen a nélkül is érthető a gondolat értelme.
Hozzád nőtt a sok év alatt, mint fához levele,
amit ezerszer is megtépáz a vihar ereje,
de bárhogy megtépázza, nem bírhat el véle,
mert a fa erős gyökere hitet ad melléje.
Hát legyél te is büszke fa, mely azt is túléli,
ha leveleit egymásután a vihar letépi,
mert azok a földre pergő, aszott, sárgult levelek,
részesei lehettek egy boldog életnek.
Nagyon nehéz elengedni mind-mind azokat,
kik egy emberöltőn át hozzánk tartoztak,
de arra kell gondolni, hogy van némi remény,
hogy találkozzunk vélük ott az út végén.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.