Már csöppet sem érdekel mennyi az a ránc,
mely arcomon hasít mélyült barázdát,
hisz eljött az-az idő mikor már én is rájöttem,
hogy minden újabb nap ajándék nekem.
Ezért csak a mának élek, csak azt ölelem át,
csak annak mondok lefekvéskor köszönő imát,
hiszen a ma az, ami biztos, mert a holnapunk
bizonytalan remény arra, hogy mind felvirradunk.
Minden nap mely eltelik boldogság nekem,
mert tudom ez által is, hosszabbá vált földi életem,
az-az élet, ami könnyel teli, rideg, mostoha,
de én nem cserélném el egy másikért soha.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.