Ha majd felnőtt leszel
kicsi unokám,
én már csak emlék
leszek, pár gondolatfoszlány,
mely ott rejtőzik
mindazoknak érző szívében,
kiket földi
világomban nagyon szerettem.
Mert az én időm már
nem lesz elég arra,
hogy melletted
lehessek a boldog felnőttkorba,
és útmutatást
adhassak, ha olykor-olykor néha,
könnyként csillan
szemedbe a csalódások kínja.
Ezért hát, míg megtehetem,
elmondom neked,
hogy az életemnél is jobban
szeretlek,
hisz bennem
napról-napra erősíted azt a tudatot,
hogy te akkor sem
feledsz, ha én már meghalok.
Sok-sok boldog percet megélhettem veled,
amit sosem feledek el, amit magammal
viszek,
hisz ezek a szép emlékek azok, amik
értelmet adnak,
mindazon időnek, mit fentről kiszabtak.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.