Tavasz van

Tavasz van, szép tavasz, madárdalolás,

s lám szívem mégis bús, mert annyi jó barát

nem csodálhatja már a virágfakadást,

sem a kéklő égen feltündöklő  napfényragyogást.

Ilyenkor én is elnémulok, és arra gondolok,

mily boldog is az, kinek még tavasz nyittatott,

hisz mindazon szerettünk, kik a felhők között járnak,

már csak könnyes emlékei a tavaszi zsongásnak.

Mert hiába szól a lombos fákon feketerigó,

ha énekük a  mennyországban nem lesz hallható,

hisz azok, kik már odafenn a csillagok közt járnak,

többé nem lehetnek részesei tavaszvirulásnak.

Kun Magdolna