Látod-látod fiam,
elszálltak az évek,
gesztenyeszín hajam,
csupa-csupa dér lett.
Szemem csillogása sem
ugyanaz a régi,
csak a könny az, mely
ragyogóvá fényli.
Elfáradtam utamon,
nehéz volt a terhem,
hisz a legnehezebb
fájdalmat is egekig emeltem,
hogy azt könnyednek
lásd, könnyednek érezd,
ne legyen a te szemed
is könnycseppektől fényes.
De most már, bárhogy
akarom, nem titkolhatom,
hogy átrobogott
vonatom életutamon,
s oly közel van már hozzám
az a végső állomás,
ahonnan ez a vonat
nem indul tovább.
Látom fiam, már én is
látom az élet-út végét,
s azt is látom, hogy
lassan elfogy a fáradó lépés,
csak a szívem hajt
még, csak azt hajt előre,
hogy őrködhessek
feletted, mint annak előtte.
Mert amiért élni
vágytam, te voltál nekem,
hisz tőled lett szép
az egész életem,
te adtál értelmet
minden szónak, versnek,
ami egy emberöltőből általam
kitellett.
Kun Magdolna
Nagyon szépek voltak azok az évek Magdika! :)
VálaszTörlésSzeretettel - Miki
Szépek voltak és szépek is maradnak Miki:)
VálaszTörlésHisz számtalan fotó emlékeztet rá.
Köszönöm!
Szeretettel.
Magdi