Elengedlek téged,
mint őszi fa az álmát,
mint átkönnyezett
szív, vére zubogását,
mint el-elhulló
madártoll égi röppenését,
mint hervadt rózsalevél a
tövis mélyedését.
Úgy engedlek el, mint
hallgatás a csendjét,
mint vágy-teli ölelést, mit körbesír az emlék,
mint elfeledett
lélekdalt ritmusdobbanása,
s mint csalóka ábrándot
színesült varázsa.
Azért engedlek el,
hogy boldogabb legyél,
hogy ne legyen
szívedben zúzmarájú tél,
csak örökös szép-nyár,
hervadatlan szóként,
mely elringat
esténként csillag-altatóként.
Kun Magdolna
Csodás vers, és csodás kép - még a fák is meghajlanak...
VálaszTörlésSzeretettel - Miki
Szívbe karcolva
VálaszTörlésSzívkarcolt padok
múlt nyomdokait őrzik
örök időkre
Köszönöm!
Szeretettel.Magdi