Egy áldott kéz...

Csak az a kéz lenne meg nekem,

az a puha, áldott,

melynek ráncaira csókoltam

a gyermekkori álmot,

 azt amely megtanított arra,

hogy a két világ között is

lobbannak még lángok,

amik fénycsóvaként ragyogják

a végtelen nagy távot.

Ha esténként kitartóan nézem

az éjszakai eget,

meglátom kontúrjában

azt az áldott kezet,

ami oly sokszor rám ölelte

az emberszeretetet.

Ilyenkor felsírok halkan,

és behunyom a szemem,

hogy az a boldog pillanat

megmaradjon nekem,

akkor is, ha a nap sugarait ontja

arra a megfáradt arcú,

ősz hajú asszonyra,

ki gyermekként is tudta,

életerőt ott lelünk

ahol szükség van

a múltra.

Vers:Kun Magdolna