Szavak szálltak, könnyesek

Szavak szálltak, könnyesek,

lélekből jövők, igazak,

s az ember csak hallgatta-hallgatta,

miközben arcvonásán a ráncok

táguló és mélyülő árkokat szántottak.

A fájdalom mit érzett
átvonaglott az ajkakról egészen a szívig,

hogy sebesre marja annak tépett véredényit,

mert a szó mindig olyan,

de olyan mélyre csap,

hogy abban minden ér és izomzat

szálakra szakad.

Vers:Kun Magdolna