Madárlátta kenyér

Nagyapám minden reggel úgy indult útnak, 

hogy tarisznyájába tett egy nagy adag szalonnát,

néhány héjaira bontott lila színű hagymát, 

és azt a nélkülözhetetlenül fontos éles bugylibicskát, 

amivel nekem faragott cifra fűzfa sípot.

Kenyérszeletből több lapult a zsákban, 

mert egyet mindig, de mindig visszavártam, 

 hisz az volt csak igazán a madárlátta kenyér.

Mert abban a kenyér szeletkében benne volt az élet, 

fáradt két kezének lágy mozdulata, 

s mindaz a gőzölgő illat, mi forró kemencékben 

az éhes gyermekszájakat csillapíthatta.

Ma már nincsen madárlátta kenyér, 

és nincsenek katonás glédájú búzatáblás rendek, 

az enyészeté lett minden, ami szép volt, 

csak én őrzöm még igaz hittel 

a múltból felfénylő, morzsákra hullt kincset. 

 Kun Magdolna