Most ezen a szép tavaszi napon,
újra előhúztam fiókom mélyéből
a féltett kincseket.
Azokat a megsárgult képeket,
ahol gyermekként álmodhattam magamnak
színes életet.
Akkor boldog voltam és önfeledt,
mert nem terhelték vállaim súlyos keresztek,
és mindig volt olyan ki vitte helyettem.
Így ősz fejjel még néha elmereng a lelkem
maradt-e még bennem
azokból a régi időkből néhány olyan nap,
ami maradandóvá tette ifjúságomat.
Igent kell mondanom,
mert minden eltelt gyermekévem adott valamit,
olyan dolgot, ami megtanított arra,
hogy felnőtt fejjel is tudjam,
a test és a lélek addig marad fiatal,
míg a múlt nyomait
kamasz-szívben
hordja.
Vers:Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.