Tavasz tavaszt követ, és nyárból újra ősz lesz,
majd tél engedi útjára a három évszakot,
bízván abban, hogyha egyszer visszatérnek,
még ránk muzsikálnak pár boldog dallamot.
Mi is méltón búcsúzunk, csak kissé félünk tőlük,
mert folyton belénk mar az a kínzó gondolat,
vágyhatjuk-e még vágyhatatlanul is,
azokat a szél-virágként illatozó nyári csókokat.
Minden percünk megmarad a végtelen időnek,
akkor is, ha egy pillanat az egész életünk,
mert abba a pillanatba kövül mindaz, ami érték,
ami értelmet ad annak, hogy vagyunk, s létezünk.
Vers:Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.