Múlnak az őszök s jönnek újabb telek,
majd tavaszok lépnek a hóhullás nyomába,
hogy helyet adjanak a nyarak tündérének,
melynek fénysugárból áll szép selyem ruhája.
Csak te nem jössz Anyám az évszakváltozással,
a te nyomaid nem látom a régi ház körül,
ahol még minden-minden olyan maradt,
mint akkor, mikor ott éltél egyes-egyedül.
Kutatom a kertrózsái között apró lépteidet,
nehezen tipegő lábaidnak cipőnyomdokát,
de egyetlen rejtett nyom sem mutat többé arra,
hogy valaha is érezhetted a virágillatát.
Szél fújta porrá váltak a gyermekkori évek,
az ifjan megélt vágy-zenék is elhalkult már,
csak az őszezüstös időskor szívhúrja mi játszik,
néhány hervatag-gondú otthon-muzsikát.
Látod Anyám lassan véget ér az élet,
nem leszünk majd mások csak hulló porszemek,
melyek úgy követik egymást a végtelen nagy térben,
mint sárgult őszidején a hulló levelek.
Vers:Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.