Egy szálon ringatózó apró gyöngyvirágok,
mily kecsesen hajtjátok le fehér fejecskétek,
s mily alázattal viselitek, hogy soha nem látjátok,
ahogy fénysugarak cirógatják a harmat-levélkéket.
Csak megbújtok szerényen egymás közelében
és titokban álmodoztok, milyen az a nyár,
mikor vadvirágok tömkelege árasztja a rétet,
és csillagfénnyel kergetőzik a bohó holdsugár.
Nektek mindig mindenesetben lefelé kell nézni,
soha nem pillanthattok a bodros felhős égre,
de talán pont ettől vagytok olyan varázslatos szépek,
hogy ott ragyog bennetek az élet szerénysége.
Vers:Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.