Egy platánfa története

Nem is oly régen ennek az ifjú platánnak 

törékeny törzse volt és vékony-háncsú kérge, 

mit a szélvihar kedvtelve csapkodott 

hogy átfolyjon erein csöppnyi lélekvére.

A platánnak a fájdalomtól könnye is kicsordult, 

és esdeklően csitította a felkorbácsolt szelet, 

de az csak rázta-rázta meg-meghajló lombját, 

mindaddig míg az, földig ereszkedett.

A platán kitartó volt és mindig szálasabb lett, 

nap-nap után megvívta őserejű harcát,

s egy idő után már csak játékos szellőnek vette

 a tomboló kedvvel fújó mérges szívű orkánt.

Aztán hiába morajlott körötte zúgó viharszél, 

 és hiába cikázott mellette kék-kénköves izzás, 

mélyre kapaszkodó gyökerével nem bírt el  többé,

sem égi mennydörgés, sem fellobbanó tűzláng.

Vers:Kun Magdolna