Velem is megtörténik,
hogy nem tudom szavakká formálni
azt a nem személyes érzést,
melynek ugyanolyan átmaró hatása van,
mintha bordám alatt háborgatná
szívütemem rendjét.
Egyszerűen megáll kezemben a toll
és csak áll, csak áll mozdulatlanul,
miközben a tinta keserű kék vére
foltnyomokban hull
az eltépett lapok cikkcakkos szélére.
Kidomborodik bennem a gondolatok éle,
és elém tárul minden fájdalmas arcvonás,
mit párnába rejt az áthasonult kín,
de a betűk akkor is ugyanolyan
ádáz ellenségeimmé válnak,
és nem sorakoznak katonás glédákba,
hogy méltóképpen emelhessem őket
alkotott műveim szóékű trónjára.
Inkább szerteszét hevernek
valahol a lélek mélyén egy eldugott sarokba,
és addig rejtőznek ott haragvó dacukkal,
míg át nem vált szürke színük
pipacsos pirosba.
vers:Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.