Szívőrző lakat

Ha majd virágokat nyit a tavaszodó liget,

és az otthonos fák ágain ismét rügy fakad,

gyere el hozzám észrevétlen csendben,

s hozd el nekem az ifjúságodat.

Nem baj, ha ezüst-dér éke csillan rajtad,

és lépteid alatt idő-kavics roppan,

majd én elsimítok előtted minden rögös utat,

mely megveti magát a finomszemcsés porban.

 Ha eljössz, feledjük az évek szürkeségét,

újra azzá leszünk, mint két bohó kamasz,

kiknek málló és elrozsdállt szög-bilincsein,

nyithatatlan marad a szívmegőrző lakat.

Vers:Kun Magdolna