Tudod-e szíveddel látni
a fájdalom
vállra görnyedt kínját,
mikor az alázat-éveit
megismételve
egy maroknyi
kenyérért ácsorog.
S tudod-e tisztelni
azt az embert,
ki egész életében
toprongyos ruhában,
kiszolgáltatott
cselédként,
éhbérért dolgozott.
Remélve azt, hogy
öregedő napjaira
nem hagy szemében a
kiszolgáltatottság
méregnyi fognyomot.
Tudod-e szívvel látni
milliók
átformált énjének eltorzult mását,
mit bilincsek láncai törtek
véresre
a hosszú évek alatt,
s mit hóhérkezű barbárok törtek
kerékbe,
esélyt sem adva azoknak,
kik rég megtanulták mily
sokat ér
néhány morzsányi, könny
ízű falat.
Tudod-e szíveddel hallani
az anyák sikolyát,
kik álomba ringatják
gyermeküket,
hogy ne érezzék a
naponta kínzó éhség
maró keservét.
S tudod-e lelkeddel
látni,
mikor könnyezve
fordítják el arcukat,
hogy senki meg ne lássa,
milyen gyötrő
szenvedés az anyák sóhajtása,
és az ölben tartott
gyermekálmok
egy időben történő
ketté
szakadása.
Mikor
vén ráncokba bújik az
éhezés-kín átka,
és könnyel tarolja a
múlt nyomát,
vess egy pillantást
nagyapádra,
kinek fogatlan szája
torzítja halálba,
sötétre mázolt lelked fásult igazát.
S akkor talán megérted,
hogyha emberként éltél
volna,
emberként tisztelnének
itt
és odaát
Utánad, nagyon nehéz már megfelelő szavakat találni kedves Magdi. Meg sem próbálom, csak "elteszem" az érzést.
VálaszTörlésKedves Józsi!
VálaszTörlésTudom mennyire szíveden viseled ezt az érzést.
Lelked érzékenysége olyan, mint az enyém.
Köszönöm emberséged.
Szeretettel.
Magdi