Mennyi
idős ember-szívek
várnak, várnak, várnak,
mindaddig míg napot lopnak
az éjszakai árnyak.
S mikor már sötét leplet ölt
a mindenség ura,
és a bezárt ajtón nem látszódik,
résnyílás nyoma,
elvegyült árva könny hull
a kopott padlókra.
Ilyenkor összeszorított ajakkal
arra gondolnak,
Istenem - Istenem,
megint egy újabb év telt el,
melyben egyedül éltük át
a magány-napokat
Csak szorongatják, szorongatják
gyűrötté vált zsebkendőjük
könnyáztatott szélét,
s ránc-árkolt szemükből
a szertefutó lélekcseppeket
ölükbe veszik,
de azok egyenként leperegve
gyöngyként gurulnak szét.
S míg lehajolnak érte,
hogy az elgurult gyöngyöket
mind-mind fel szedjék,
erősen kongó koppanásuk
ólom-nehéz súlya roppantja át,
elhalkuló szívzörejük
fáradt erejét
Valahol messze
egy réges-régi dal
párnán nyugvó arcot simít
pár síró akkorddal
Nagyon nagyon nagyon....
VálaszTörlésMég kicsit haladunk a "fejlett társadalom" irányba és a szeretet már nem is hiánycikk lesz, hanem luxuscikk. Nagyon nincs ez így jól!
VálaszTörlésDrága Annaliz!
VálaszTörlésKöszönöm kedves látogatásod és érző lelked.
Szeretettel ölellek
Magdi
Kedves Józsi!
VálaszTörlésNem az a szegény ember, akinek nincs mit ennie és rongyos ruhájában fázik, ha nem az, aki gazdagon dúskál a földi jóban, de soha sem tudhatja magáénak azt az értékes kincs-pillantást, ami a hála könnyeiből sugárzik.
Mi tudjuk milyen ez az érzés és el nem cserélnénk a világ összes aranyáért sem.
Köszönöm, hogy itt voltál
Szeretettel
Magdi