Karácsonyi emlék...

 

Fagyos ez a december, 
 levél sincs az ágon.
 Egyre jobban közeledik 
a hófehér Karácsony.

Elmerengve nézem 
a frissen esett havat
ami tudatja, hogy nincs már, 

aki elhozza a nyarat.

Ablakomra jégvirágból 
rajzolok egy szívet,
s arra csillagokból szőtt
fényszikrákat vetek,

hogy a benne lévő fény 
újra hozzád érjen,
akkor is, ha elmentél már 
nagyon-nagyon régen.

Kutatom a lábad nyomát, 
mely az emlékeket őrzi,
de csak sárral telt útra lelek, 
mely az érzést is felőrli.

Most köd homály tölti be 
a reménytelen napokat,
melyek sötét árnnyal burkolják 
a kettétört vágyakat.

Már hiába keresem

a megújuló tavaszt,
csak a szállingózó hó szemcse az, 
mi kezeimre tapad.

Pedig még érzem, 
ahogy az erdő felől fenyőillat árad,
és egy-egy tovatűnő alkonypír is 
újra téged láttat.

De mikor a bíbor-felhők
 szakadozni kezdenek,
bennem is szétfoszlik

a délibábos képzelet.

Kun Magdolna