Mindennapi kenyér...

Szád szólna, talán kérnél,

de a hideg jegesre marta ajkadat,
s ahogy a dér ereje befedi megfagyott két kezed,
lábad alatt sár és szemedben könny marad.
Éhezel.

A világ fájdalmát válladon hordod,

vigaszt nem találsz, bármerre is jársz,

csak a gúnyt látod magad körül nőni
s a szánalmat, hogy emberből

rongy koldussá válsz.
Csak egy falat kenyér kellene

néhány kimondott jó szóval,
csak egy otthon, ahol álomra hajthatod a fejed 
s egy kedves mosoly,

nem szemlesütve,

-méltón az embernek-
akkor talán nem  bűnt látnál magadban,

ha nem azt is, ami ott belül él még,

csak elhitetik veled, hogy elveszett.
Ha volna valaki, aki szemedbe nézne

s nem fordulna el tőled megvetett nyomorodban,

mit a sors neked adott,
talán lenne remény arra,

hogy mindennap remélj és kenyeret egyél,

bármilyen rossz,

és gonosz a holnapod…