Félhomályban ringatózó
tengerhabok tükröződnek
az alkonyatot csillámló
aranyfodros vízen,
hol egy magányos révész
járja két part távolságát,
fejét leszegve csendesen,
mint egy száműzött idegen,
akin átkot ül a szerelem.
Még a bárkája sem hallat hangot,
holt szavakkal tiszteli a csendet,
csak akkor zokog fel
egy-egy fáradt szemű könnyet,
mikor a síró révész bús éneke
néhány jajdult húrra felpengetett
romantikus gitárzenét
vén-szívébe rezget
Kun Magdolna
Az a gitár mindig megpendül, Drága Magdi!
VálaszTörlésA révész mindig a sasmadár oltalmában halad, ezt sose feledd és sose add fel ebben a reményt...
Ölellek szeretettel!
Moha
Annak a révésznek, kit sólyom és sas oltalmaz, végtelen magasságig szárnyalhat, gitárhúrjaival megpendített lélek-muzsikája, melynek szépsége túlárad a világmindenségen...
VálaszTörlésKöszönöm elgondolkodtató szép szavaid, drága Moha! Szeretettel ölellek. Magdi