Legszomorúbb gondolatom akkor suhan feléd,
Mikor hegedű sírja el a lágyan szóló zenét.
S mikor fájdalom oson át a húrokon,
mert a felzokogó vonó eltörik a dallamon.
Mikor magányomban könnycseppeket ejtek,
Mert nem érlek el sehol, pedig mindenhol kereslek,
Akkor egy percre megdermed a szív,
de a benne rejlő erő még lángparazsat szít,
S mágnesként vonzza ajkadról a percet,
Mert amit irántad érzek,Valami olthatatlan tűz,
éhvágya a testnek, melyben forró vágyú
nappalok védik a szerelmet.
Tudod, visszafognám magam, de én- túl gyenge jellem,
Öntudatlan lelkem szenvedélyben rejtem,
hisz lemondani rólad már sosem lennék képes,
ezért hát míg élek- így szeretlek téged.
Vers:Kun Magdolna
2008.07.31
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.