Parázs-szorítás...

Parázsszorítással markolja szívem

ez a kesze-kusza élet,

miben egyre több a vétség,

és kevesebb a szép tett,

pedig tűrve tűröm mindazt, mi adatott,

de mégis-mégis úgy sajog itt belül

ez a belém rekedt fájsz.

Balról és jobbról is lápba taposok,

hiába próbálok száraz medret lelni,

aláásnak a frissen hullt vérnyomok,

s képtelen vagyok felülemelkedni.

Kapaszkodom-kapaszkodom, de újra visszaránt

az a mérhetetlen súlyú nehéz bánat-ág,

ami könny-lombjával takar

minden nap és este,

s melyben nincs olyan parány résnyílás,

mely új útra vezetne.

Védtelen bolyongásom nem talál otthont,

ahonnan túljuthatna a meghasonlott holtpont,

s csak vándorlok tovább egyes egyedül,

míg fáradt lelkem sóhaja

égig szenderül.

Vers:Kun Magdolna