Mi még itt vagyunk

 

Köréd sereglettünk, mi még itt vagyunk,

hogy tisztelettel adózzunk, hogy elbúcsúzhassunk,

és elmondhassuk  még egyszer utoljára néked,

milyen üres, céltalan lesz nélküled az élet.

 

Tudjuk, hogy lélekben, most is velünk vagy,

és tisztán látsz minket, hallod hangunkat.

Még tán mosolyogsz is rajtunk, tudván-tudva azt,

hogy idővel te is csak egy emlékkép maradsz.

 

Mert begyógyul minden seb mi a szívben nyittatott,

minden ami egykoron könnyhullást adott,

s akkor eltűnik bánatunk is, mely arcunkon hagyott,

mély ráncokba gyűrt barázdanyomot.

 

Így hát ne búsuljunk annyit, és ne szomorkodjunk,

mert egy napon majd mi is, hazautazunk,

és valósággá válhat végre az a nagy találkozás,

ahol minden elhunyt szerettünk újra viszontlát.

 

Az élet csak egy pillanat, melynek vége szakad egyszer,

így bármi ér is bennünket legyünk  türelemmel,

hiszen úgy sem tudjuk azt a sorsot megváltoztatni,

melynek odafenn fogják történését szóba foglalni.

 

Kun Magdolna

 

A fészek

Mi is fészket rakunk, mint a madarak,

hogy biztonságban tudjuk mind-mindazokat,

kik fontosak nekünk, kik hozzánk tartoznak,

kik kísérői lettek életutunknak.

 

Ezek a fészkek lesznek nékünk azon otthonunk,

ahol védelemre lel majd a családunk,

olyan erős védelemre, mely mindig reményt ad,

arra, hogy itt mindenki megértést kaphat.

 

Ez a fészek csak addig lehet boldog otthonunk,

míg egymáshoz mi is úgy viszonyulunk,

hogy sose legyen kétség szíveinkben arra,

hogy volt ki ezt a fészket szálára bontotta.

 

Hiszen, ha megsérül a fészek, minden oda lesz,

már nem érezzük többé az otthon meleget,

mert hogy is érezhetnénk, ha lesz, akinek szíve,

ezt melengető fészket már másikra cserélte.

 

Kun Magdolna 

Az én harcosom

Az én, anyám, mosolygott akkor is, ha szeme,

megbántásból eredő könnyekkel volt tele,

és akkor is, ha szívében a sok-sokévnyi bánat,

torkát elszorítván utat tört magának.

 

Mert bármilyen mélységes fájdalom is érte,

erőt vett magán, hogy valahogy túlélje,

hiszen jól tudta, ha összetörik, ha megadja magát,

önnön léte nélkül széthullhat a család.

 

Én sosem értettem meg, mitől oly erős,

s honnan bátorsága, mivel mindenkit legyőz,

mindenkit és mindent, ami elé tornyosult,

ami szíve rejtett zugában, csendben meglapult.

 

Mára viszont én is értem, hogyan lehetett,

hogy jó anyám tűzön-vízen átall léphetett,

meg nem tántorodva, meg nem futamodva,

önmagán, s az életén sosem sajnálkozva.

 

Ami erőt adott anyámnak, ami győzelemre vitte,

nem volt más, mint határtalan, végtelen nagy mersze,

az a nagy-nagy merészség, amit csak az vihet véghez,

aki a családjáért élni és meghalni is képes.

 

Kun Magdolna

Az idő nem gyógyít

Vártam, hogy az idő beforrja a sebeket,

és én visszakapjam erőm, hogy a régi lehessek,

de már látom, hiába múlt el az évek sokasága,

nem hoz enyhülést szívem fájdalmára.

 

Mert akármennyi év telt el, én ma is úgy érzem,

egyre jobban fáj az, hogy nincsenek velem,

mindazok, kik védelmeztek, segítőim voltak,

mikor arcomon a könnyek futva átszaladtak.

 

Már Én is megtanultam, hogy az idő nem gyógyít,

nem enyhíti azt, ami fáj vagy szomorít,

mert ha szívünkben rak fészket a bánat, s fájdalom,

nincs az-az idő, ami arra gyógyulást hozzon.

 

Kun Magdolna

 

Hiánytalanul

 

Ha majd az ünnepi asztalnál mindenki ott lesz,

aki hozzád tartozik, akit önzetlen szeretsz,

akkor tedd össze a két kezed, s mondj el egy imát,

azért,  hogy még részed lehet a hiánytalanság.

 

Ha körülvesznek mindazok, kik felnéznek reád,

kiknek mindennél többet ér, hogy együtt van a család,

egy percet sem tétovázz, mondj el egy imát,

és köszönd meg Istennek, hogy kegyes volt hozzád.

 

Mert egyre sokasodnak, kik többé már nem élhetik át,

mily nagybecsű érzés, ha együtt van a család,

s ha egymás szemeiben nem könnycseppeket látnak,

 ha nem azt az örömöt, amire mindannyian vágynak.

 

Tudnod kell, hogy egy napon majd te is az leszel,

akinek hangtalan szavára  már senki sem felel,

s akinek felhőkbe bújt égi lénye szomorúan látja,

hogy tűnt feledésbe egykori hiánya.

 

Kun Magdolna

 

Rám mindig számíthatsz

Rám mindig számíthatsz, drága gyermekem,

mert, Én, átall, viszlek téged, tűzön, tengeren,

hogy túlélhesd azt, ami túlélhetetlen,

ebben a fájdalommal teli röpke életben.

 

Biztos lesznek olyanok, kik átgázolnak rajtad,

kik szép lelked kihasználva megtörni akarnak,

de ne csüggedj akkor sem, mert Én nem hagyom,

hogy arcodon a könny végig futhasson.

 

Tudom, hogy az erőm már nem a réges-régi,

hiszen minden egyes napját az elmúlás kísérti,

de egy dologgal úgy sem bír el ez a rohanó idő,

hogy lanyhuljon irántad a kitartó erő.

 

Amíg szívem bírja, fiam, amíg tudatom is tiszta,

nem lesz, olyan ember ki károdat akarja,

mert mielőtt bántana, mielőtt rosszat tenne néked,

Én leszek, ki elszántsággal küzdeni fog érted.

 

Tudd, nem lesz kegyelem, sem megbocsátás annak,

akinek tettei  ármányról, hazugságról vallnak,

s aki érző szíved legmélyében úgy ejt majd sebet,

hogy azt begyógyítani már többé nem lehet.

 

 

Kun Magdolna

 

Ha adódna még alkalom

 

Ha adódna még alkalom, hogy hazamehetnék,

édesanyám konyhájába betekintenék,

és megkérdezném tőle, ma mi lesz az ebéd,

mi az mivel kényezteti kedves gyermekét.

 

Ha adódna még alkalom, én átölelném őt,

és mélységesen meghajolnék nagysága előtt,

mert a vele töltött idő alatt megtanultam már,

mit is jelent az a tudat, hogy van ki hazavár.

 

Ha adódna még alkalom, én elmondanám néki,

milyen nehéz nélküle létezni és élni,

és milyen nehéz úgy felkelni, úgy lefeküdni,

hogy csak könnyekkel tudok ráemlékezni.

 

Gyorsan fogy az idő, hisz peregnek a napok,

s bizony  én is érzem, hogy egyre gyengébb vagyok,

és egyre jobban félek attól, hogy egy szép napon,

virágillat árassza el, földi sírhantom.

 

Kun Magdolna