Könnycsepp és Mókusmosoly

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ország, úgy hívták, Szeretet ország. Szeretet ország királya híres volt a kedvességéről és jóságáról. Nagyon tisztelték őt alattvalói, mert őrizte a természetet, az erdők, mezők állatait és minden élőlényt, ami valaha is létezett ebben a csodálatos világban. A folyóik és tavaik is tükör tiszták és csillogóak voltak. Erdeikben sokféle állat élvezte a végtelen szabadságot. Boldog volt a király és az ország lakói is. Két gyönyörű szép lánnyal büszkélkedhetett.

Az egyiket Könnycseppnek hívták, mert olyan érzékeny volt, hogy mindenért sírt, a másikat pedig Mókusmosolynak, mert mindig nevetett, főleg mikor meglátta a fák ágain ugrándozó mókusokat. Nem is ragyogott sokáig Könnycsepp királylány arcán harmatcsepp, mert mosolygó testvére felszárította azt bájos kacagásával. Sosem volt közöttük vita és sosem volt szívükben harag. Édesapjuk mégis nagyon el volt keseredve. Félt attól, hogy leányai nem lesznek alkalmasak a királyi trónra, hisz az egyik folyton sír, a másik meg folyton nevetgél. Mondta is nekik sokszor.

-Mi lesz belőletek leányaim. Hogy fogtok uralkodni így az ország felett, ha én már nem leszek?

 - Könnycsepp királylány ezt válaszolta

- Édesapám a könnyekből tengert fakasztok és a tengerben mindig lesz annyi hal, amitől jóllaknak majd az emberek. A jóllakott emberek pedig mindig hálásak az uralkodójuknak – felelte a királylány.

 Elcsodálkozott a király, lánya válaszán, és titokban nagyon örült, hogy ilyen okos és szép gyermeke van.

- De, ha ellenség támadja meg az országot, hogyan véded meg magad?

 - kérdezte az apja.

 - Nekem nem lesznek ellenségeim - szólt a hercegnő.

- Nincs, mit elvenni tőlem, csak a könnyeimet. Azt meg ugyan ki akarná magának? Hidd el apa, a könny mindig meglágyítja az emberek szívét. Olyan sok kedves ember hordozza szívében a jóságot és azt az összetartást, mely győztesen uralkodik a gonoszság felett. Az összetartó erő pedig soha nem engedi meg, hogy a fájdalom elhatalmasodjon bárki felett is.

-Te hogyan vigyázol az országra Mókusmosoly lányom?

- Kérdezte a király a másik lányát.

- Édesapám, én a mosolyommal hódítok meg mindenkit. A szívből jött mosoly, kacagásra készteti a szomorú embereket és ettől a remény, megcsillan lelkükben. Ettől az érzéstől tudni fogják, hogyan kell az életüket széppé és gondtalanná tenni-

A király elgondolkodott, és megértette, hogy olyan gyermekei vannak, akikre nyugodtan rábízhatja az ország irányítását. Tudta azt is, ha a könnyeket felszárítja a mosoly, soha nem lesz bánat és ellenség sehol az országban. Boldogan élnek az emberek egész életükben, mert a könny, és a mosoly örökidőre édestestvér marad. Óvón vigyáznak majd szeretet ország lakóira, hogy azok életük végéig boldog mesékről álmodhassanak, mert az igazi mese mindig ott marad a felnőttek gondolataiban is, és amikor azok az éjszakai álommal szárnyra kapnak, hihetetlen gyorsasággal emelkednek a magasba, hogy szépségükkel túlragyogják a legfénylőbb csillagot is.

Mese:Kun Magdolna