Büszke vagyok rátok, gyermekeim

Mielőtt, utam, legvégére érek,

pár fontos dolgot elmondok még néktek.

Elmondom azt is, mily büszke vagyok,

hogy Én, lehetek a Ti, édesanyátok.

 

Nem volt könnyű életünk, ahogy másnak sem,

de Ti, erőt és kitartást adtatok nekem,

mikor látszódott az elgyengülés rajtam,

és veszni látszott az is, mi remény volt a bajban.

 

Oly sok csodás napot köszönhetek néktek,

amiről majd odaát is szívesen mesélek,

ha az aranyhajú angyalok megkérdezik tőlem,

mi volt az, amiért érdemes volt élnem.

 

Elmondom majd azt is, hogy szerettetek,

hogy vigyáztátok egészségemet,

és hogy mily nagy aggódással öleltetek át,

mikor könnyekbe fojtottam az élet fájdalmát.

 

Annyit kérnék tőletek, ha elnémul majd ajkam,

és nem leltek már meg, szóban, versben, dalban,

az emlékek között keressetek. Megtaláltok ott.

Hiszen az emlékekben él tovább, édesanyátok.

 

Így ha nagyon-nagyon hiányzom, csak emlékezzetek.

Vegyétek elő a régi képeket,

és keressétek meg azt, amelyiken rátok mosolygok.

Ugye, már is érzitek, hogy veletek vagyok.

 

Ha kapnék még egy életet, nem változna semmi.

Én, abban is szeretnék a Ti, anyátok, lenni.

hogy elmondhassam újra, mily büszke vagyok,

hogy a Jóisten ajándékul, titeket adott.

 

Kun Magdolna