Anyám, és Én

Összekötött minket, életre-halálra,

Istentől, eredő lelkünknek jósága,

és összekötött vérünk, mely bizonyítja azt,

az Én, szívem, anyámnak, szívéből fakadt.

 

Amíg, anyám élt, szíve, értem dobogott,

reggel, délben este, értem aggódott.

Értem, aki tán ezerszer is megtagadta azt,

hogy anyám szavainak igazat adjak.

 

Ha, hallgattam volna rá, minden másképp lenne.

Talán valóra vált volna, életem nagy terve.

Talán a sors is, szebb, jobb lehetett volna,

ha hallgatok,anyámra, és a jóra kérő szóra.

 

Már nem tudok mit tenni, anyám nincs velem.

Így olyan sincs, ki megértené, mi fáj idebenn,

s hogy milyen, mikori éjszakákon és nappalokon át,

könnyemmel siratom el, anyám hiányát.

 

Anyám, és Én, már két külön úton járunk.

Szertefoszlott régen összetartozásunk.

Hiába kötöttünk egyezséget, életre, halálra,

Ő már csak kihunyt csillagoknak elalvó szikrája.

 

Kun Magdolna