Hazafelé út

Mikor felnőttkori léptem hazafelé vitt,

megálltam útközben, s könnyeztem kicsit,

mert tudtam, hogy  eljön majd az-az idő is,

mikor nem lesz már, ki nékem ajtót, kaput nyit.

Nem lesz, kivel megoszthatom, féltett titkaim,

boldogtalan perceim, könnyes napjaim,

sem azokat a szivárvánnyal átszőtt pillanatokat,

melyekben egekig szárnyalt  a boldogságtudat.

Tudtam, hogy egy napon elveszik majd minden,

és homoksírba zárul  az én földi kincsem,

s akkor nem marad számomra csak azon emlékek,

melyek tűnő múltamról könnyként mesélnek.

De amíg az emlékek itt maradnak nékem,

addig hazafelé utam is  a megszokottan lépem,

hiszen tudom, hogy az emlékek is úgy ölelnek át,

mint anyám mikor átléptem az otthon kapuját.

Kun Magdolna