Ahogy az órák, napok
telnek, egyre nehezebb
elviselni azt a hiányt,
hogy nem ölelhetlek,
és nem vehetlek
karjaimba, hogy érezhessem azt,
ebben a gyötrelmes
életben még öröm is akad.
Ahogy múlnak felettem
a napok, egyre kevesebb
az a sok-sok szép
pillanat, melynek része lehetek,
mert jöttek és ellopták
azokat a boldog perceket,
melyek szívembe és
lelkembe reményt leheltek.
Tudom az-az idő, ami
elmúlt, nem hozható vissza,
akárhogy is kérlelném
azt, ki tőlem elrabolta,
hiszen aki elrabolta,
s aki ezt szélirányba szórta,
annak minden egyes szava
csak hazugságról szólna.
De azt is tudom,
eljön majd az a rég várt pillanat,
mikor senki nem
gátolja meg, hogy viszont lássalak,
mert a szeretetnek, s
az igazságnak szél porlepte útja,
egyszer az én unokámat
is karomba sodorja.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.