Egyszer majd sírunk
felett hullatják lágy könnyeiket,
azok kik az
életünkben nagyon szerettek.
Kik bennünk lelték
meg azt a nagy-nagy kitartást,
amely által vitte
őket tűzön-vízen át.
Egyszer majd csend
vesz körül minket, néma hallgatás,
mely nem meséli többé
szívünk szép szavát,
mert a szívünk
jéghideg lesz, sápadt színű, vértelen,
miben fagyos halált hal a túlcsorduló érzelem
Egyszer majd, túl
távolról intünk, túl távolról nézzük,
ahogy sírhantunkról a szél, port kavar feléjük,
s ahogy e széllel
szálló porszemekben újra tisztán éled
az a földi élet mitől búcsút vettünk végleg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.