Volt idő, mikor
minden szavam a boldogságról szólt,
s arról, hogy az élet
mily védőn felkarolt
akkor amikor
megleltem azt a réges-régen vártat,
ki erejét vette a
boldogtalanságnak.
Volt idő, mikor
szemeimben nem csillogott könny,
és szívem sem
fájdította emberi közöny,
mert úgy láttam e
világot, mint egy színes meseképet,
miben minden szép és
jó valósággá éledt.
Volt idő, mikor úgy
éreztem semmi nem lehet,
ami alapjában rendíti
meg azon hitemet,
hogy aki tiszta
szívből szeret, az sosem bánja meg,
amiért mások miatt
sírt el egy egész életet.
Volt idő, volt
bizony, mikor nem kérdezték tőlem,
miért gyászol szívem ily nagyon összetörten,
s miért sírnak
könnyeket azok a boldog szép szavak,
melyek egykoron az
öröm hangjaként szóltak.
Régen volt mindez. Ma már a mesék tovatűntek.
Csak néhány emlék
maradt, s pernyéje a tűznek.
Annak a nagy tűznek,
melynek láva forrósága,
most a leghidegebb
télnek lába nyomát járja.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.