Búcsúzóul

Minden évben,

mikor szél sodorja messzire a faleveket,

melyek az élettel szemben vesztesek lettek,

arra gondolj csak,

 hogy egymás iránt való érzéseink

sem voltak egyebek, mint kibomló tavaszrügyek,

melyekre öröktél  hintett,

felolvaszthatatlan  jégcsepp könnyeket.

Te is tudod, én is tudom,

amire a zord téli fagy jégkönnyet borít,

rügyező hajtásként már sohasem virít,

mert amit a hervadás dérkristályba zár,

azt nem éleszti már, szép tavasz, sem nyár.

Kun Magdolna