Ha előbb mennék el

Ha előbb mennék el, meddig őriznéd

a szívemből szívedbe áradó érzés erejét,

s meddig vigyáznád azokat a boldog napokat,

melyek könnyes életünk  ékei  voltak.

Mondd, keresnéd halkuló lépésnyomomat,

azt amelyre sár és törmelék ragadt,

s amire hervadó fa hullatta le őszi levelét,

mikor megrázta a szél kemény háncs törzsét.

Mondd fájna-e lelkednek, ha nem simíthatnád

halványuló arcomnak sápadt vonalát,

s többé nem csókolhatnád, nem ölelhetnéd,

azt aki már csillagok közt éli életét.

Vagy könnyedén felednél néhány nap után,

s nem fájna az sem, hogy nem szerethetsz már,

hisz kiszakítnád szívednek azon darabját,

ami szívemnek valaha otthonává vált.

Kun Magdolna