Szavak rabságában

A lassan ölő kínhalál talán az lehet,

amit szívednek mélyében fájva rejtegetsz.

Amiről nem beszélsz, amiről hallgatsz,

nehogy szabad utat törj a fogolygondolatnak.

Mikor szavak nélkül sírsz el minden bánatot,

ami lelkedben vér és könny-nyomot hagyott,

egy egész élet morzsálódik szálló porszemekre,

mit temetői szél fúj a messzi végtelenbe.

Mert az a fájdalom, amiről sohasem beszélsz,

felhörgő mellkasodat feszíti majd szét,

hogy benne dobbant szívverésed lassult üteme,

örök csendet hozzon a néma évekre.

S ha majd örök csendbe ájul halkult szívverésed,

lelked is megsebzett néma szívverés lesz,

mert pille súlyát átzúzza az-az ólom nehéz bánat,

amely erejét vette a szó kimondásának.

Kun Magdolna