Menekülnék én is,
mint ki vadként üldözött,
de talpam alá
gördülnek a kemény földrögök,
melyek hosszú éveken
át, kísérték a sorsom,
hogy ne leljen sima
utat a vér-itatott lábnyom.
Menekülnék, futnék,
madárként is szállnék,
ha nem fedné be
léptem nehéz bánatárnyék,
melynek sűrű sötét
csendje vakvágányra visz,
oda ahol minden remény
homályba veszik.
Így hát maradnom kell
ott, hol minden léptemet
szúrós tövis éle
vájja, mitől elvérezhetek,
de nem bánom-nem
bánom, még ha elvérezek is,
hisz a tövis telt
rögös út is a mennyországba visz.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.