Búcsút int a nyár

Lassan búcsút intünk a csillagfényes nyárnak,
s követői leszünk az őszi hervadásnak,
ami oly keserű érzés így alkony idején,
mikor fáradt már a szív, és semmit sem remél.

Én is nagyon fájom, hogy véget ér a nyár,
s hogy messze délre száll minden gólyapár,
mert tudom, mikor a gólyák messzi útra kelnek,
valamit a lelkünkben mindig összetörnek.

Sajog bennem is az a bizonyos tudat,
hogy utoljára látom a rétvirágokat,
s utoljára érezhetem azt a kócos langy-szelet,
mely arcomba fújja a homokszemeket.

Én minden évszakot nagyon szeretek,
de bennem véreznek el az őszi levelek,
s bennem halnak el azok a bús gondolatok,
hogy egy napon én is messze indulok,

S akkor hiába lesz tavasz, és hiába lesz nyár,
muzsikaszó, madárének nem hallatszik már.

Kun Magdolna