Te vagy az életem
legféltettebb nyara,
az-az egyetlenegy
hosszú forró nyár,
mit nem adnék soha semmiért oda,
mert tőled meseszínű
a pipacsos határ.
S tőled bűvös-bájos
minden varázserdő,
a folyók, s kék-vizű
hullámtengerek,
a pihekönnyű madarak
ékesszóló hangja,
mitől a szív sokszor könnyekbe
remeg.
Te vagy az a nyár,
mibe belefér egy élet,
az a mindennapi
apró, édes boldogság,
mely erőt ad ahhoz, hogy el tudjam viselni,
ha lelkem fájja a
mély-szomorúság.
Ha majd az ősz
hervadásra ítéli a testem,
és a csillagtalan ég
is csak könnyeket ragyog,
felidézlek téged,
mint egy szép emléket,
mint azt a
legeslegutolsó szép nyári napot,
mikor még együtt
néztük a hulló csillagokat,
s együtt mondtuk ki e
búcsúszavakat,
"lehet, hogy az élet
elválaszt majd minket,
de kettőnk örök nyara szívünkbe marad".
Kun Magdolna
Gyönyörű vers Magdika - szeretettel gratulálok alkotásodhoz.
VálaszTörlésMiki
Köszönöm Miki!
VálaszTörlésSzeretettel.
Magdi