Ha kihunyna
csillagom, ne szomorkodj kedves,
hisz ragyognak az
égen sokkal-sokkal szebbek,
melyek szikrázóbban, tündöklőbben
világítják át,
elvérző szívednek sötét
zegzugát.
Tudod, én is voltam
egykor káprázatos, ékes,
de vakító lángomból,
csak töredezett fény lett,
olyan hidegséget árasztó, rideg kősalak,
mitől a legforróbb
nyár is hókristályba fagy.
De én nem akarok
lenni, oly fagyos fuvallat,
mely ajkadra fagyasztja
holt csókjaimat,
hisz akkor mélységes
borzongás futna rajtad végig,
s elfelednéd ölelésem
vágyott melegségit.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.