Ha fáradnak a
tánclépések,
s már nem bírja a
láb,
ne tegyünk egyebet,
csak öleljük egymást.
Hunyjuk be szemünket
s majd a gondolat,
szélsebesen irányítja
a mozdulatokat.
Mert lehet, hogy az
erő
néha alábbhagy,
de a tudat merészsége
madárszárnyat ad,
mellyel száguldhatunk,
repülhetünk a
végtelenen át,
időtlen-időkig
ölelve egymást.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.