Életszakaszok

Harminc felé,

kétségbeesve gondolkodunk  azon,

hogy telnek az évek,

pedig arcunkon nyoma sincs a ráncnak,

és nem hegesednek rajtuk kínnal telt emlékek,

mi mégis érezzük, lassan vége lesz

a személyünkre kiszabott röpke életnek.

Aztán negyvenfelé már nem merengünk annyit,

hisz tudatában vagyunk, hogy hiába is minden,

mert ha nincs táltos fegyverünk a múló idő ellen,

úgyis akként kell mindent fogadni,

ahogy megíródott valaha sorsunk lapjai.

Ötvenfelé már minden olyan más,

nem érdekel bennünket az időrohanás,

inkább kiragadjuk belőle mindazt a sok szépet,

ami értelmet adott az élet meséjének.

Ha elmúltunk már ötven, megnyugszik a lelkünk,

próbáljuk túlélni, amit egykor elvesztettünk,

és próbáljuk értékelni azon napokat,

melyek a jelenben még nékünk adatnak.

Vers:Kun Magdolna