Vágyakozó vándor...

Azt súgták álmomban a derengő csillagok,

él messze valahol egy vágyakozó vándor,

ki csellengő útját járja, hogy megtalálja,

azt az egyet, kiért szíve oly sok éve lángol.

Már megjárta a hold kékes-vizű tengerét,

s azt a gyöngyszínűre festett gyémánt palotát,

ahol, tündérlányok lejtettek néma varázstáncot,

és tündér-fiak gitározták az élet-muzsikát.

Átutazott a kék hegyek magas szirtű csúcsán,

hol ódákba énekelt aranymadár fészkelt,

 s ahol tűzszemű manók vigyázták az éjjelt,

míg a nap égi rózsaágyán fénynyalábot érlelt,

de bármerre bolyongott nem talált megnyugvást,

nem lelte meg azt, akire évek óta várt,

míg egy szép májusi napon meglátott egy lányt,

akinek szemében fénylett a keresett világ.

A vándor pillantása elbűvölte a csodás szemeket,

s beleragyogta abba az összes csillagot,

amikből fel-fellobbantak azok apró pici lángok,

melyek szívüknek örök szerelmet adott.  

Vers:Kun Magdolna