Mégis megéri...

Az élet nem játékszer és nem is álmodás,

szenvedéssel teli fájó borzongás,

mely beleékeli magát a mindennapos harcba,

ami túlélésre termett, míg a szívünk bírja.

Hányszor van Istenem,

hogy könnycseppekre tapadó félelem-ráncaink,

ellepik arcunkat, miközben szorító láncaink

egyre mélyebbre vájják a vértől kérges kezet,

amit a megtört élű lélek önmagába temet,

mert nem bírja már a túl nehezült terhet,

mi az évek nyomorából béreként kitellett.

Mégis tovább visszük e súlyos nehezéket,

akkor is, ha lassúak a meg-megbotló léptek,

mert az-az egekbe felemelő szabadságtudat,

ami emberi hitünknek újabb utat mutat,

arra késztet minket, hogy fel ne adjuk soha

legbensőbb vágyunkat, minek élet az otthona.

Ezerszer lemondott tervünket sokszor feledjük,

azért, hogy mások célját elénk helyezzük,

hisz bennünk lapulnak azok az egyszerű tettek,

melyek tenyérből nyújtják a gazdaglélek- kincset,

s míg ez így van, addig bátran mondhatjuk,

mégis, de mégis és mindig megéri

azért küzdeni,

amit nem lehet elérni.  

Vers:Kun Magdolna