Ha néha szárnyalhatnék
önmagamtól,
csak úgy terhek
nélkül szabadon,
lekötném lábamról a
bilincsnehezéket
s repülnék-repülnék
túl az álmokon.
Meg sem állnék a
mesék országáig,
ahol a vágyak mindig
teljesülnek,
s ahol az lehetnék, kinek
hiszem magam,
egy ábrándos lelkű, buta
szívű gyermek.
Mert hiába vegyül
ezüstszál hajamba
és hiába fáraszt
ráncokkal az élet,
az én világomnak
mindenkor és mindenhol,
a fantázia ad
otthon-menedéket.
Vers:Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.