Álomszínű tulipánok

Tavasz van mama, sugárzó szép tavasz,

újra visszaszálltak kertünkbe a fecskék,

s azok a törékeny csontú énekesmadarak,

akik széllelbélelt fészküket újjáépítették.

Virágruhát öltött a kert, a fák, a pázsit,

a rögökbe zárt ősi föld, mit őszi orkán tépett,

s az a túlélésre képtelen vén cseresznyefánk is,

mibe a száguldó idő könnyrovátkát vésett.

Az utca sem változott s a régi szomszédok sem,

még ma is ugyanolyan szeretettel nézik,

hogy váltanak álomszínt tulipánod szirmai,

s hogy hajlanak utánad egészen az égig.

Tudom, visszavágyod minden gondolatom,

miket neked meséltem kötényedbe bújva,

s azt a boldog percet is, mikor papírhajón  vittelek

a kékhegyekkel ütköző tengereken túlra.

Ma már nem ülhetek melléd kezedet megfogva,

és nem hajthatom öledbe gonddal teli fejem,

de a szívverésem Mama az olyan messze hallik,

hogy visszhangot lel benned minden egyes ütem.

Mert szakíthat a távolság mérföldekre tőled,

semmi nem veheti el kettőnktől e mesét,

hisz ha szoros kötelékkel őrzi meg a lelkünk,

azt sem az ég, sem a föld nem választja szét.

Vers:Kun Magdolna